A besűrűsödött csöndem…
A besűrűsödött csöndem, magába szigetelten-halkan vinnyog,
Körben zajokat magába szívja, azoktól meg hangosan pityog…
A besűrűsödött csöndem, magába szigetelten-halkan vinnyog.
Csend van: szerelem,
Szemed fényét szeretem,
Szívedbe írom csendem, velem.
*
Az öregségben az ember, már nem is ordibál, tán' nincsen kivel,
Meg nem is idegesíti fölösen magát –mert minek-, semmivel.
Öregség burka a már megkövesedett... csend, semmivel, senkivel.
Pislog a csend is.
Fény ölelkezik velünk,
Némán suttog a remény.
Néma csend vagyok,
Pislogok reményesen.
Fényként ölelsz át meg át.
*
Fiatalságra már nem is emlékszem, volt ott ordítozás?
Vagy csak úgy tűnik, hogy az akkori csend faragása volt más?
Arra jobban emlékszem, sokszor volt, bántó torokszorítás.
Lelkem repül, szárnyal.
Kézen fog téged is, társként.
Magasban repdesünk.
Csendben vagyok, mert így szeretsz,
Szeretve... Önmagad lehetsz.
*
A csend azt mondják, hogy maga az öreg nyugalom,
Engemet zavar és ezt nem is nagyon akarom…
A csend azt mondják, hogy maga az öreg nyugalom.
Csendben senkit sem zavarsz,
Tudom, még így is élni akarsz....
*
A csend szerintem, önmagában sokszor nem ér semmit,
Mert csak úgy, hogyan használjuk ki a lehetségeít?
A csend is begyepesedhet, egybefüggőre keményedhet,
Akkor onnan, hogy törünk ki? Ember végül belegebedhet.
Semmi sem vagyok,
Nélküled... minden csendes.
Ha ölelsz, suttogj kicsit.
Nélküled vagyok
Csak igazán a Semmi.
Ha suttogsz, ölelj, kérlek!
*
Addig nagyon jó a csönd, amíg magamban meditálok,
Azt nem tudni, hogy ettől megjönnek-e a gondolatok…
Addig nagyon jó a csönd, amíg magamban meditálok.
Legyél a csendem,
Mély lelkemben,
Magamba meditált
Lény, ki (meg)talált.
*
Már tudom, hogy az öregségi csönd a saját magányában fullad,
Nincs már kivel egyeztetni, veszekedni, mint parázs elhamvad…
Már tudom, hogy az öregségi csönd a saját magányában fullad.
Vecsés, 2018. március 4. – Mórahalom, 2018. június 29. - Kustra Ferenc, a verset és a 3 soros-zárttükrős –t én írtam, a 10 szavast, a sedoka –t és a TANQ –t szerző-, és poétatársam Farkas Tekla.
Körben zajokat magába szívja, azoktól meg hangosan pityog…
A besűrűsödött csöndem, magába szigetelten-halkan vinnyog.
Csend van: szerelem,
Szemed fényét szeretem,
Szívedbe írom csendem, velem.
*
Az öregségben az ember, már nem is ordibál, tán' nincsen kivel,
Meg nem is idegesíti fölösen magát –mert minek-, semmivel.
Öregség burka a már megkövesedett... csend, semmivel, senkivel.
Pislog a csend is.
Fény ölelkezik velünk,
Némán suttog a remény.
Néma csend vagyok,
Pislogok reményesen.
Fényként ölelsz át meg át.
*
Fiatalságra már nem is emlékszem, volt ott ordítozás?
Vagy csak úgy tűnik, hogy az akkori csend faragása volt más?
Arra jobban emlékszem, sokszor volt, bántó torokszorítás.
Lelkem repül, szárnyal.
Kézen fog téged is, társként.
Magasban repdesünk.
Csendben vagyok, mert így szeretsz,
Szeretve... Önmagad lehetsz.
*
A csend azt mondják, hogy maga az öreg nyugalom,
Engemet zavar és ezt nem is nagyon akarom…
A csend azt mondják, hogy maga az öreg nyugalom.
Csendben senkit sem zavarsz,
Tudom, még így is élni akarsz....
*
A csend szerintem, önmagában sokszor nem ér semmit,
Mert csak úgy, hogyan használjuk ki a lehetségeít?
A csend is begyepesedhet, egybefüggőre keményedhet,
Akkor onnan, hogy törünk ki? Ember végül belegebedhet.
Semmi sem vagyok,
Nélküled... minden csendes.
Ha ölelsz, suttogj kicsit.
Nélküled vagyok
Csak igazán a Semmi.
Ha suttogsz, ölelj, kérlek!
*
Addig nagyon jó a csönd, amíg magamban meditálok,
Azt nem tudni, hogy ettől megjönnek-e a gondolatok…
Addig nagyon jó a csönd, amíg magamban meditálok.
Legyél a csendem,
Mély lelkemben,
Magamba meditált
Lény, ki (meg)talált.
*
Már tudom, hogy az öregségi csönd a saját magányában fullad,
Nincs már kivel egyeztetni, veszekedni, mint parázs elhamvad…
Már tudom, hogy az öregségi csönd a saját magányában fullad.
Vecsés, 2018. március 4. – Mórahalom, 2018. június 29. - Kustra Ferenc, a verset és a 3 soros-zárttükrős –t én írtam, a 10 szavast, a sedoka –t és a TANQ –t szerző-, és poétatársam Farkas Tekla.
