Hóvihartombolás
A hóvihartól elmosódott lett és kontúrtalan a tájék,
És úgy nézett ki, mint egy naiv festő, kezdő korai műve.
A nagyon hulló hóban, néha tán' átlátszott az ég-kék,
De bizony nem sokáig, hó lett mindennek a fedele.
Domb, völgy sem látszik,
Hólepel takar mindent.
Vég nélküli fehérség.
Ég és föld fehér,
Horizont sem látható.
Ködhomályos fényesség.
*
Némán ideér
A szárnyaló hidegség.
Havat is meghoz.
Vidékre csend hull, fehér,
Fátyolos- tisztán zenél.
*
Fergeteg hava
Hideg és hó kavaró!
Metszőn hideg szél.
Megkomponált pillanat,
Kis hókristályok alatt...
*
Kezdő hóvihar,
Vastag takarót hoz.
Hóakadályok
Füleknek csilingelés,
A gondban mosolylelés.
*
Pelyhes, fehér hó
Hull, nem akar elállni.
Hóbuckákat gyárt.
Kis pihe él világban,
Hangjegy szimfóniában...
*
Hópihék szállnak,
Már minden, oly’ fehéres.
Jeges a hideg.
A darab így lesz egész,
Hótenger csodára kész.
*
A hőmérséklet vészesen süllyedt, a tombolásra frissítőleg hatott,
Az örökzöld erdőrész epedve, nagyon várta, hogy fehérre festessen.
A hideg hóviharnak, gránitkemény nézetei voltak, ez maradott.
Talán biztos volt benne, hogy ez a reszortja, neki is állt, hogy szervezzen...
Fenyők, tuják, mind
Fehér ruhát öltöttek.
Csillogó büszke arák.
Örökzöldeknek
Fehér ruhája ragyog.
Ők erdő büszkesége.
*
A borostyán is
Magába zuhant falon…
Nehéz havat tart.
Tapintható szeretet,
Nem sért a hang siketet.
*
Fenyőerdők és
Ligetek, hó kabátban.
Még esik is rá.
A kristályok rezegnek,
Énekelnek szíveknek.
*
Hóban zöldellnek
Az erdő fenyőfái.
Kiváltságosok.
Tél szép melódiával,
Víg nyárnak szerelmet vall.
*
Hó-kezeslábas
Az erdők új ruhája.
Van jégréteg is.
Minden hideg gyönyörű,
Síró ütemben derű.
Vecsés, 2018. július 29. – Mórahalom, 2018. augusztus 1. – Szabadka, 2018. augusztus 13. – Kustra Ferenc – A verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a tanka verset, Farkas Tekla. A két versszak alá a sedoka –kat Jurisin Szőke Margit.
És úgy nézett ki, mint egy naiv festő, kezdő korai műve.
A nagyon hulló hóban, néha tán' átlátszott az ég-kék,
De bizony nem sokáig, hó lett mindennek a fedele.
Domb, völgy sem látszik,
Hólepel takar mindent.
Vég nélküli fehérség.
Ég és föld fehér,
Horizont sem látható.
Ködhomályos fényesség.
*
Némán ideér
A szárnyaló hidegség.
Havat is meghoz.
Vidékre csend hull, fehér,
Fátyolos- tisztán zenél.
*
Fergeteg hava
Hideg és hó kavaró!
Metszőn hideg szél.
Megkomponált pillanat,
Kis hókristályok alatt...
*
Kezdő hóvihar,
Vastag takarót hoz.
Hóakadályok
Füleknek csilingelés,
A gondban mosolylelés.
*
Pelyhes, fehér hó
Hull, nem akar elállni.
Hóbuckákat gyárt.
Kis pihe él világban,
Hangjegy szimfóniában...
*
Hópihék szállnak,
Már minden, oly’ fehéres.
Jeges a hideg.
A darab így lesz egész,
Hótenger csodára kész.
*
A hőmérséklet vészesen süllyedt, a tombolásra frissítőleg hatott,
Az örökzöld erdőrész epedve, nagyon várta, hogy fehérre festessen.
A hideg hóviharnak, gránitkemény nézetei voltak, ez maradott.
Talán biztos volt benne, hogy ez a reszortja, neki is állt, hogy szervezzen...
Fenyők, tuják, mind
Fehér ruhát öltöttek.
Csillogó büszke arák.
Örökzöldeknek
Fehér ruhája ragyog.
Ők erdő büszkesége.
*
A borostyán is
Magába zuhant falon…
Nehéz havat tart.
Tapintható szeretet,
Nem sért a hang siketet.
*
Fenyőerdők és
Ligetek, hó kabátban.
Még esik is rá.
A kristályok rezegnek,
Énekelnek szíveknek.
*
Hóban zöldellnek
Az erdő fenyőfái.
Kiváltságosok.
Tél szép melódiával,
Víg nyárnak szerelmet vall.
*
Hó-kezeslábas
Az erdők új ruhája.
Van jégréteg is.
Minden hideg gyönyörű,
Síró ütemben derű.
Vecsés, 2018. július 29. – Mórahalom, 2018. augusztus 1. – Szabadka, 2018. augusztus 13. – Kustra Ferenc – A verset és a haikukat én írtam, a haikuk alá a tanka verset, Farkas Tekla. A két versszak alá a sedoka –kat Jurisin Szőke Margit.
