Nagy Költő volt? Igen, - de népe lomha,
és annak ma is inkább kell Szabolcska
primitívsége, ökörszemű hűség, -
mi sohasem nagyszerű egyszerűség,

s a Hortobágy, csikós kurjongatások,
csaló látszatok, hogy fedjék az álmot,
mit Ő látott meg Szajna-parti fényben,
s ragyogtatott egy percre, de egészen

sötét már, igen, sötét ez az ország,
Tolvaj király játszatja „szent” bolondját,
s kövér népség elferdített keresztet
mutat (ingyen?), pojácák mennybe mennek,

földi mennybe, kis alantasok lopnak…
Becsületét el sem jött holnapoknak
már jó előre, - és hányan eladták!
Elvész szépség, igazság, lelki nagyság,

s Nagy Keretből, múltból, szemekbe néznek
(mit Ő nem ért meg): a keretlegények,
teremtményei vigyorgó, s kegyetlen,
Rendszernek, mikor Krisztus a Kereszten

újra vérzett, míg üvöltött a légben
megvadított barom: „Krisztus nevében!”.
Még ma is önti ránk e múlt a mocskát, -
s nem szégyelled, meglapult Magyarország?!

Állj meg, magyar, egy szimbólumos szóra:
aki ma Téged véd, az – EURÓPA!
S a Költő, kinek Bakonya volt Párizs,
ma is melletted verseivel, s lát is,

hall is mindent… Figyelj jól a Hazádra, -
ne tévesszen meg a Butítás szája!
Korában Költőd már előre látott,
készülőben, vad, vágóhíd-világot,

s a „gyújtogató, csóvás ember” szobra
újra itt, s gőggel néz a magyarokra,
s ami érték, azt új „urak” lerontják, -

nem érzitek „Hunnia trágyadombját”?!

(2019)