A nyáj akkor nyáj, mikor ember voltuk,
kik benne vannak, feladják, önmaguk:
csak maguknak legelnek, s alkonyatkor
karámba terelheti pásztoruk.
Ó, Szent Pásztor! Övé a húsuk, gyapjuk,
bőrük, és nekik pásztoros világ
felfényesíti az aljas sötétet:
a múlt örökét, középkor-éjszakát.

A nyáj akkor nyáj, mikor ember voltuk,
kik benne vannak, feladják, önmaguk, -
bégetést, engedelmest, megtanulnak,
s már nem is kérdik azt: jó-e az út?
Pásztoruk bármit mond: hiszik! Az állat
csak később jajdul szemükben, alkalom,
ha elhoz nekik vágóhíd-világot,
s vérző szegényen röhög lopott vagyon.

(2019)