Öreg vagyok. Kint tűnődik a hó,
ébrenlétet fehérrel altató,
de ébreszt kor, kór, és e kor, - keret,
álmosítón múltat, emlékeket.

Ám győz a MOST! Fentről szól „Szent Család”,
hazugság moslék, öntik médiák,
felbérelt szolgák, s kényszer-tánc rabok…
S itt is, ott is röhögő tolvajok!

A Ház? „Kisház”. Tán Vörösmarty sem
gondolhatta, hogy ennyi rossz terem
majd e világban, s Hazája sehol,
s Jászol helyett büfög, röfög az ól,

s ennyi gyáva és megvesztegetett
üvölt együtt újra „Feszítsd meg!”-et
a Becsületnek, s álszent szentbeszéd
mint adja el magasztalt Istenét…

Bús dúdoló… Csak nekem fáj talán:
rossz világban ily mocskos lett Hazám?
Vörösmarty még jósolt Ünnepet…
Naiv, ki igaz Jót, s Szépet szeret?

Nagy Költő naiv, - de Jövőbe lát:
látja másik táj fénypillanatát,
s a Csillageszmét, mely nem csak szeret, -
de Tettig visz Időt, embereket.

(2019)