Harang hangokban sokszor ott a bánat,
lemondó dél és süllyedő vasárnap,
ahol a haldokló imák reménye
hull, hull lelkét elvesztett messzeségre.

Egy évtized sor ment el máig bennem,
de már a kezdeteknél felismertem:
az égtemplomok szívben megbújt búját
gyakran töviskoszorúk koszorúzzák.

Te nem ismerted fel, máig? Csodálom.
A te szívedben nincs kétkedő álom,
olyan álom, mely álmában is ébren,
s a legendákra rákérdez, merészen?

Harangszó, kérdés, elválasztó válasz..
Bezárt mélyre mily csillagok vigyáznak?
S hányszor vitt harang légbe lendült hangja
át könnyes és véres vigasztalanba?

Harangszó meglep, halkuló körében
fény fel-fellobban szálló égi réten,
fellobban, ég, ezüst hamuja, csendje
visszahull földi-égi végtelenre.

Szomorúság ott van minden harangban,
akkor is, ha súlyosan mozdulatlan,
még akkor is, ha nincs-hangját sem érted,
s megtévedt úton várod messzeséged.

(2018)