Fent esőfelhők az áttetsző fényben:
szürkét fehérrel elegyít az ég.
Lent zöld a táj, de rajta téltől álmos,
messzeségét el nem hitt messzeség.

Hány versben fel nem ismert Messzeség van,
mit a nép látni máig képtelen!
A lelkek mélyén fel nem ébredt hangok…
Eljön-e értük a történelem?

S milyenek lesznek? Pirosan kiáltók,
ha felébreszti őket a harag?
Az érdek-szikrák holnap tűzvészt hoznak
a meg nem értett csillagok alatt?

Félő, hogy így lesz. Elmúlt tavaszokból
mily keveset is tanult ez a nép,
ez a világ! Álszent és bűn imádó.
S bálványozza primitív istenét.

Tavasz kellene, tündértánc-varázslat,
becsület, öröm, melyben Messzeség,
s Költő, ki dalban, vérpiros virágként
mutatta meg szíve szépség-színét!

(2018)