Költő, ha költő, - utazó.
Isteneket ki nem nevet,
de isteneket nem hisz el, -
és nem hisz hitetleneket.

Ily utazó nem hisz: csodál.
Mindent. Örömet, bánatot,
közönyt, s gyönyörű lázadást,
s emberben furcsa – állatot.

„Nem tudom”-nál nem szól: - Tudom!,
mert a Becsület ott, vele,
s ki becsületes utazó, -
annak Igazság - Istene!

Az Igazság nem kér imát,
ilyet el nem hisz, s nem tagad, -
érzi: az emberi tudás
végtelenből vett pillanat.

Igazság nem bánt kétkedőt,
s a térdelőt is érti itt,
s megért emberben állatot,
s az ösztön is pusztít, segít.

Az ismert világ: pusztulás.
Az ismert világ: építés.
A ledöntött tornyok helyett
új tornyokat emelni kész.

Anyag úgy pusztul: megmarad,
s ismeretlenből ismerős
nagy hirtelen szemekbe néz,
s merészebb lesz a gyáva hős.

Költő, ha költő, - utazó.
Tájakat szétszed, s összerak,
s Csillag kigyúl, az emberi, -
állathatalom ég alatt.

Csillaga túlél, s megcsodál
mindent: mi volt, van, nincs, s halott
időkből amit visszahoz,
azon, olykor, Szépség ragyog…

A költő csendben utazik,
de, ha kell, csendből felkiált,
mikor csillagtalan vidék
máglyára küldené magát, -

ettől még, lehet, küldi is,
mert a költő csak utazó,
s az Igazság, az istene,
sohasem volt Mindenható!

Ám tényleg kell Mindenható?
Az Igazság kell, - kellene,
a Szív, s Ész együttutazás,
mely Meséről tudja: mese.

Ó, mindmáig ki nem derült:
van külön Lélek és Anyag,
vagy bánattal, a Lét után,
csupán becsapod önmagad,

s nem különös-e az a Hit,
amelyben nem hisz senki sem,
csak megjátssza, mert érdeke
számát imás szelvényeken?

Költő, ha költő, - utazó.
Míg verset ír: élő halott,
s arról: van-e végállomás,
nem szól Igazság-csillagod.

Remélhetsz: van, - s rossz az, ha nincs,
öröklét, lehet, rossz halál?
S jobb végállomás-végtelen
az Anyag-lét útjainál?

(2020)