Minden korszakban múlt is él, cselekszik, -
van, ki tagadja, vagy nem látja át,
bár látható, mert élő emberekben,
ha akkor nem is éltek, múlt világ

és jelen együtt, s a küzdelem tart még,
egyszerre oszt fegyvert múlt és jelen.
Így van, bármit is hazudjon az Érdek, -
s ha nem tetszik is a Történelem.

Föld-világban az ember furcsa állat, -
szerezni akar köröm és a fog,
s mohó fény villan keselyűszemekben,
láthatsz prédára leső állatot,

de az ember egyúttal furcsa állat,
mert véren, kínon, pusztuláson át
az Anyag hihetetlen nagy csodája:
magasabbra emeli önmagát.

Visszazuhan, de – ne tagadjuk! – mégsem
egészen oda, hol volt egykoron:
forradalmak eszméket átölelnek,
s kiknek szitokszó a forradalom?

Az Embert sokszor írták nagybetűvel
(gyakran kisbetűt sem érdemli meg),
s szomorú az, mikor állatként ugrál,
s énekeltet hamis Hit-szeretet.

Az ember ugrál, - vagy az állat ugrál
ilyenkor, és énekeltet misét?
S csak én látom: a hívőket kifosztja
prédikáló Érdek, - s együgyűség?

Ahol ezt írom, ott most szennyes korszak,
s nagyon markolnak a piszkos kezek,
s bár mindenkiben ott egy ösztönállat, -
Eszme teremthet jobb embereket.

Nem jót, - jobbat! Anyag Eszméje isten, -
nem ember által elképzelt titok,
olyan titok: csak sejtett Ismeretlen…
S ez rejtett el lelkekben Csillagot?

Ahol írom, tovább is háború lesz,
s akárki győz is, - háború marad:
abban, ki ember, még túl sok az állat,
olyan, hogy meg sem ért fogalmakat.

Ahol írom, ott sötét kor lett úrrá,
s pokol hőségben didergő szegény,
de forradalmak jönnek, s átölelnek
Anyag Eszmét, - tudja e költemény.

Bárki tudhatná. Madách is megírta
(bár ily időt inkább csak sejtetett,
nehogy felkeltsen egy keresztes bosszút,
mely birtokolta a fegyvereket).

(2020)