Írott nyelvemlék… magyar… Egykor papja
az Égre gondolt… Máig igazabbra
váltott-e szó, vagy „por”, s homou vogymuk”
maradt, és azt a Kezdetet dadogjuk,
mondogatjuk, vélt haszonért cserében,
vagy csillogtatjuk bánat könnycseppjében,
és Kosztolányi (kedves, lantos róka)
versében, bár ötlet ragyogtatója,
mi fenét ér, hogy „egyedi” az ember,
ha vele élet jóra rosszul ment el,
ha életéből nincs igaz tanulság,
kiállítnak róla fél igaz nyugtát,
vagy sírra dobnak később hazug vádat?
Vissza kell adni Embert önmagának,
s másoknak! Minden megmarad a létben,
voltakból fény gyúl egy új messzeségben,
ha nem látja is „vogymukozó” tegnap,
s az a por mában is még por maradhat,
de valahol, mint Juhász Gyula várta,
ha késik is, - az Emberség Világa!

Nem Híveim, nem hívei Igaznak!
Idő törtrésze is lehetne Ablak
annak, ki él, s tényleg látni szeretne,
kiben az Anyag, s a Szépség szerelme,
akinek fáj krisztuskeresztes játék,
s Allah! ordítás szintúgy nem ajándék,
kinek Tudás kell, Szépség-álmú Hitben,
s nem a mában rabszolgává tett Isten,
s nem tolvajok bűnnel bemocskolt léte,
s álszentség templomtornyos építménye,
„por és homou”, - ezt hiszitek Jónak?
S homofóbiások is miként zsidóznak,
és összecserél fényt a fénytelennel
kőlépcsőn botló középkori ember!

Ferenc pápa szólt: - „Krisztus menekült volt!”.
Nincs könnyű dolga, mert a Nagy Haszonbolt
hívei hány oltár mögött eladtak
mindenkit, aki született szabadnak,
s így cserélődött össze Halál, s Élet,
s csak lázadása olykor kigyúlt Vérnek
jobbított, mikor éle ért hatalmat,
eszme-kardokkal jöttek Forradalmak,
s adtak hitet, hogy a Halálból Élet
Igazságig elhozhat Messzeséget!

Nem Híveim, nem hívei Igaznak,
halottként éltek, Bennetek becsaptak!
Ami ma szép, az Ferenc pápa álma:
Látó Szeretet! Nézz fel Csillagára!
Nézz fel Te is, Te bűnben meghalt Ország, -
ó, azt, hogy élsz, csak csalóid csaholják!
Nem temetés ez még, tárt karú légben,
csak Rólad szóló Halotti Beszédem!
Nem kell, hogy érte bárki is szeressen, -
szívem egy másik tájig felemeltem,
s „por és homou” kinek elég, higgye,
de szívem lenéz szánandó szívekre,
szívem felnéz másik táj Csillagára:
ÉLETBESZÉD kellene haldoklásra,
ÉLETBESZÉD a haldokló világra!

Nem Híveim, nem hívei Igaznak!
Nálam már lassan bezárul az ablak.
Nem kell szépítés, ahogy tudtam, éltem,
s ez most nem az én halotti beszédem,
amíg, halottként, kicsit még elélek,
Te, halott ország, tetemedre nézek,
ameddig éltél, a szemedbe néztem,
lemondóan, vagy, nem ritkán, merészen,
a Szeretet, mikor nem gyűlöl Rosszat,
mindig nekik segít: a gonoszoknak,
a Szeretet, mikor meglapul, gyáva,
„por és homou” léte megalázza,
„por és homou”-t a szemekbe hintnek,
s kocsányon ott lóg ökörszem-tekintet,
HALOTTI BESZÉD, múltbéli, megtévedt,
de készülődnek felébredt beszédek!

Nem Híveim! Az Emberség kereszten,
de az Emberség sziklasírba tetten
sem halhat meg, s Új Halotti Beszédek
kimondják majd azt, ami bátor LÉNYEG,
mit rejt ma bohócruha, reverenda,
mundér, bankszéfek kulcsot őrző majma,
mit rejt erőszak, miben bezárt baj van,
kitekingető szellem a palackban,
válaszutaknak nemrég rút csalása,
hányingert keltő „szabad választása”…

Nem Híveim! Hívei a Gonosznak,
magukat is meglopják, mikor lopnak,
mert csak kezdet, mikor meghal egy ország,
amelynek már a szemét is kilopták!

(2019)