Ha rajzol, fest e művész,
bármit, mindig szabad
világból ott a Szépség,
s szétnéző gondolat,

még ha a Csendből álom
szín néz is rád, lehet,
ha látsz, felébreszt benned
új messzeségeket.

Máskor szín kiált szívnek,
piros gyönyörűség,
s a szív virágos kedvvel
folytat kezdett mesét.

Csúnya növény? Bevallom:
hogy mind-mind szép nekem!
Jóság és kegyetlenség
szépsége, - életem.

Ám az a kedves kékség,
ha kukkant kékre át
erdőszél hűvöséből,
az a harangvirág, -

a Csendben csend harangoz,
ezüst bölcső ragyog,
s jönnek, s arany kezekkel
ringatják csillagok.

Bókoló bogáncs létén,
fel-felzeng lila dal:
elrejtett Bábelekben
toronyvágy mit akar?

Mikor haldoklik rózsa,
s pazarló szirma hull,
abban ott égő intés
szívnek, hogy szívbe bújj!

S ha nyüzsög bodzafákon
sok felhőcske, fehér,
a szomorúság ott van:
Lélek most mit sem ér?

Mégis alkoss és alkoss!
Egy Égen Túli táj
figyeli Messzeségből:
- Művészkéz mit csinál?

Szép Ernő írta egykor,
hogy virágok a fák,
és mindegyik fa nem más,
mint nagyra nőtt virág.

Igen, fa is, - virág is,
nem virágosan is.
Művész és költő létet
Szépséghez igazít,

s egy tág értelmű Szépség
kiált, ha itt a Nap:
- Csak a Szépség Szabadság
a Csillagok alatt!

(2020)