Nem a járvány, - térdem különített el,
bal térdemet megunt porc tette ezt
múlt év őszén, s már nem engedték többé,
bebarangolnom a Természetet.

Rendbe jöttem lassan, biztosan járok,
de már nem olyan délceg az a láb,
s Feleségem kinti Őszbe nem enged, -
a szabadságomnak így vége hát…

Ablakunk alatt varjak el-elszállnak,
csőrük olykor egy károgást ledob,
de már a kárnak sem lehet ám hinni:
ha földet ér, a kár sokkal nagyobb…

Kint, látom, levél hull, ott van az Őszöm,
s ha tehetné: levelezne velem…
Bent kezemben könyv, s már a télig látok,
s ősz hajam nézi a történelem.

Kint ködben hegyek, házak, ködös lények,
bent a képernyőn idétlen fejek,
s hízott disznókból öntelten röfögnek
közbutításra szánt ígéretek…

Képernyős ködtől értelem beszűkült
az országban, s becsület elfogyott, -
de mindezért kiké a felelősség?
Csak bűnbakok azok a vírusok…

Kint a Nagy Láger. Túlélni lehetne
sokkal többnek, - de magyar a magyar?
Hazudtak neki, s hazudott magának, -
s közben hányszor halt meg igazi dal?

Feleségem kávét hoz és kalácsot.
Ha nem volna, - talán már nem vagyok.
A Lényeg: Ő. Engem majd eltemetnek
szívemen is átégő csillagok.

A Láger kint ismerni nem akar, de –
az minek is? Minden halott, - halott.
A „NEM TUDOM” rejti az öröklétet, -
s van, csacska Nemzet, halhatatlanod?

Még megírtam ÚJ HALOTT BESZÉDET,
Neked, Élet, de elrejtette ezt
az a sötétje e tájnak, ahol most
az élet középkorral mérgezett.

Kint, Nagy Lágerben, fasiszta bohócok.
Kint, Nagy Lágerben, - aljas tolvajok.
Kint, Nagy Lágerben, ott vagy, Magyarország,

s baromként bámulsz arra, aki lop!

(2020)