Mosolyogtak a vadgesztenye-álmok,
majd földet értek konok koppanások.
Galambok búgtak, mert őszt is szeretnek
(csak telet nem, az elveszi a kedvet).
Bennem mesét írt egy kíváncsi gyermek,
s kicsit sántítós verset, - kell a kezdet.
A verset, s mesét közölte is egy lap,
(egy gimnazista dicsőséget így kap).
Később fülembe súgta csinos róka:
- Lányokkal vigyázz, ravasz a fogócska!
El is döntöttem: ravasz leány nem kell, -
inkább várok azzal a szerelemmel!
(Vártam, s jutalmam meglett végül érte,
s nem került csupán tízegynéhány évbe!)
Ám Vers, ha Múzsa, korántsem veszélyes,
akár csókot ad, akár szívet kérdez,
s e Múzsa csókja úgy csókja reménynek, -
ilyen Múzsák félre sohasem lépnek!).

Iskolaablakból Világot láttam
(bent számoltak, azt meg én úgy utáltam!), -
mit én számoltam, az nem volt nevetség:
- Matekórából mennyi is maradt még?
(Néhány ilyen órától meg is mentett
olykor egy DISZ-titkári értekezlet,
nem csoda, hogy a Csillagot szerettem,
s színét piros szívembe beletettem).

Később felébredtem egy boncteremben,
s egy láb feküdt előttünk (nem egy ember,
csak egy embernek formalinos szerve,
kicsit morbid volt, s a költő szerette,
ha takarja fehérköpenyes társa,
s másként emlékezhet az elmúlásra).

Kinti világban már megzavarodtak
gyűlölői a piros csillagoknak,
s színész is szavalt elmebajos vágyat,
s uszított, nevében a Szabadságnak.
Forradalom? Tragédia, s nevetség,
ha ilyenhez egy Mindszenty a kellék…
(egy egyetem előtt ma is, szoborban,
később kivégzett gyilkos, csendben, ott van,
mennyiben mártír, és mennyiben gyilkos,
igazság erről még mindmáig titkos,
de, ha meghalt is, akármilyen hitben,
bűn-álma tért vissza nyolcvankilencben,
s nyolcvankilencből továbbment az álom
s fasiszta bohóc lett, ezt tisztán látom,
de tudom: tolvajnépség letagadja,
s mai Keresztnek Horogkereszt – Atyja).

Októberek. Őszök jöttek és mentek.
„Október álmát” szerették (e verset)?
Az Igazat miért szerették volna?
Másért jártak nyolcvankilences boltba!
Két Főszerkesztő mégiscsak szerette
(lapjuk Rossz Idő nemrégen temette),
s mostani őszben, légben, levél nyalhat
fénnyel fizetett, fényezett hatalmat.

Becsapottak majd téli útjuk róják…
Rólatok is hazudnak, őszirózsák!
Ma az szabadság: a tolvaj hazudhat.
Eszüket vesztők imáikba bújnak.
A terror, - terror… Éltek, gyáva létben,
a „nemzeti lét” piszkos szennyvizében?

Októberek! Egykori őszi álmok!
Nem szégyellitek most a magyarságot?
Istent leköpte. Önmagát leköpte.

S földje most nem más: Hazugságok Földje!

(2020)