Most magadra maradtál,
Nem emészt fel a magány?
Magányos, üres óráidban mit teszel,
Mikor kérdéseidre senki nem felel?

Körülvesznek fájó emlékek,
Szívedet sokszor ez tépi meg.
Marcangolja, hiszen már nem is láthatod,
S emlékképeid feketére válthatod.

De fordítsd visszájára a dolgot,
Hogy az életed ne kapjon horgot.
Emlékezz, gondolj úgy reája,
Mint életed ajándékára.

Hiszen mindenki okkal érkezik,
Röpke létünkbe beletelepszik.
Távozik, ha elvégezte feladatát,
Ám örökre itt hagyja bennünk lábnyomát.

Létének egy darabja itt marad,
Szeresd hát végre érte magadat.
Ringasd bensődben ezt a szépséget,
És fesd színesre újra a képet.
2021. április Végh Erika