Mondd, szerethetlek-e még holnap is?
Ha fájdalmas, kínzó gyötrelmek között nyújtom feléd kezem.
Falhoz vernek kételyek,
Csapodár, kicsapongó életek.
Úgy sorvaszt az élet, elemészt.
S te dacolva taposol lelkem mélyére,
Átkozva, gyűlölve és szeretve!

Arcom az éj sötét színe,
Távolba néz a szemem, a végtelenségbe,
S te azt kérded, szeretlek-e?
Vagyunk a mában, nélkülözve,
Sóhajodtól megreped a szívem,
Majd elvisz egy busz valahová a végtelenbe,
Ahonnan nincs visszaút.

Itt hagyok mindent, mit szerettem,
Az éj ölelő csendjét,
Nőt, unokát, gyereket.
S ha hasad a hajnalnak fénye,
Kérdem én:
Szeretsz-e még?
Szeretsz-e holnap is?