Ha az Isten megáld

Ahol a napnak fényét
Visszatükrözi a tó.
Ahol a lábunk nyomát soha nem takarta hó,
Ahol vajúdó anyák
Féltve, őrizve, neveltek gyereket.
Ahol az éhínségtől vezérelve
Szedtük össze sátorfánkat.
Hosszú karavánok sorával
Indultunk neki a nagyvilágnak.
Félve, remegve,
Az Istentelen tájba beleveszve,
Vezetett Vajdánk Európa felé.

A világ minden tájára szóródtunk szét!
Odahagyva Istenünket is tán!
Ezért lettünk jogfosztott,
Kitaszított nép.

De ki kiált ki értünk jogot?
Ki emel fölénk védő kezet,
Ha ellenség bánt, ki oltalmaz?

Könnyeinket fújja a szél,
Ősi kunyhóink, India felé.

Az Irgalmas ég is leszakadhat!
Bánataink tornyosulhatnak,
Szívverésünk, ha meg is áll,
Cigányok maradunk, ha az Isten meg is áld.