Belepi a dér bokrot, fát,
A fénysugár elenyészik a végtelen messzeségbe.
Ráül a csend a lelkekre végig,
A Tarna tájon végig.

Kegyetlen, kíméletlen világa az életnek,
Éhomra kel a sok szegény.
Bámuljuk az örökké fénylő csillagokat,
Míg sötét föld felé hajlik életünk hajnala.

Bánatos fényű hajnal ez!
Hol jéghideg csókokba dermed az életünk.
Felsóhajt a valósága az életünknek,
S a kis falunkat beragyogja vakítón a hó.

Elvándorol az élettel a szegénység,
Belénk marja magát a gond!
Errefelé már nem járható az út,
Mindent betemet a fehér hó.

Felcsendül az éjben valahol a viva Marija,
Karácsony van, s melegedik a szív.
Boldogságérzés, Jézus jár a tájon,
S elfut az életünk a szeretetszánon.
Belénk eszi magát a gond