Fények özönével
Szakadtam ki méhedből, anyám!
S lettem vándorló nincstelen!
Csapatostól törnek rám álmatlan éjek.
Kihűlt helyemen vad indák nőttek!
Naptól fakult kalapom hordom fél évszázada már,
Arcomra ráncot rak a kor.
Üres serpenyőm a hideg kályhán,
Gyomrom az éhségtől járja a kánkánt!

Hol van már gyermekkorom szép világa?
Sodor az ár,
Süppednek a sárba életem végnapjai!
Míg egykoron lobogtam életem zászlaján!
Ma szél söpör át lelkem rejtett zegzugán.
Sivár lett világom,
Nem érzem a körülöttem nyüzsgő életet,
Mely valaha engem éltetett.

A Nap fényénél
Árnyékom egyre zsugorodik. -
Csontjaim fájdalmán nyomorodik.
Föld felé hajló derékkal
Keresem letűnt életem nyomát!
A múlt foszlánya éltet,
Hidd el, már a haláltól se félek.