Szívem egy jéghegyben fuldokol
Szeretet bíbor álmán át.
Nyújtsd ki kezed, emelj magadhoz!
Ne sodorjon el tőled a tenger árja!
Szívem-lelkem ezt tőled elvárja.

Néptelen, sivár, lidérces, végtelen táj,
Mit várok tőled, üres világ!
Feltűnt az ég alján egy fénylő reménysugár,
S életre sarjad a lelkem románca.
Ne törjenek át többé idegen eszmék,
Szép magyar hazám!

Szívem beszakadt jégtáblák közt sodródik,
De te ne búsulj, anyám!
Fekete kendődbe kötöm minden bánatom,
Lelkem búját, cigányságom.
Ne nyeljen el végleg az óceán mélye!

Hát segíts, emelj ki a nyomorból végre,
Adj munkát, kenyeret a népnek!
Sóhajom, bánatom itt van bekötve
Fekete kendődbe, anyám!
Lelkem búja újra meg újra hozzád kiált!
Segíts rajtunk, szép magyar hazám!