Vándorló őszi szellő lelkem,
örökké kóborol a végtelen mezőkön.
Mert a sorsom úgy alakult,
ahogyan az életem hozta.

Szép, vándorló cigányéletem
lángja fel-fellobban!
Teérted már annyit szenvedett
egyre jobban, egyre mélyebb szeretettel.

Elszálltak az évek,
akár a tegnapi álom.
Észre se vettem az elsöprő éveket.
Mint gyenge felhőt, elfújta a szél.

Ahogyan a földből nyílik a hóvirág,
Felzokog a mélyből a holtvilág.
Én a halálomig, az utolsó pillanatomig
Szeretlek téged, szép magyar hazám.

2017. december 20.