Búsan lógatta az orrát,
Görnyedt hátát a munka megtörte.
Kínjait az éj betakarja...
Mivé lettél, szép szál legény?
Gondolata ekképp repül.
Lábai nehezek, úgy vonszolja magát,
Le, a kert alá húzza a kapát!
Nyög egyet, és köp is, mert tavasz van,
Elkő` a munka.
S estére töri derekát a deszkaágy.
A palánták szépen nőnek, nagyra és kövérre.
Lesz megint elemózsia télre.
Ha megéri a reggelt, az őszt.
Mert télen fagyokat lehel az éj,
S olyan ijesztőek a magasságban a csillagok.
És a szíve se bírja már sokáig.
A csönd... Csak ez a végtelen csönd
ne volna már.
A holdra nézett az ablakon át.
Dermedt testéből kiszállt a lélek!
S csikorgó faggyal jő a reggel.