Egy angyal szállt le vigasztalni haldokló szívemet,
mikor úgy látszott, mindennek vége, nincs tovább.
Egy angyal szállt le melléd is, megsúgni neked,
hogy ne taszítsd el magadtól, ki téged önzetlen szeret.
Hogy öleld át újra, s figyelj, vigyázz szavadra,
hiszen ő lesz az, ki téged sosem hagy magadra.

Mert időd sincs már, érzem, ahogyan egyre távolodsz.
S a legtöbb nap úgy múlik el,
hogy nem tudok szólni senkihez, nincs, aki átölel.
S mikor könnycsepp csordul végig titkon arcomon,
csak néz rám, s együtt sír velem,
a lelkem szülte, védtelen angyalom.

Két angyalt küldtek hozzánk, ide, le a Földre,
hogy szeressük egymást, - ahogy ígértük -, mindörökre.
Mikor eltölt téged a düh, s a féktelen indulat,
ne hűljön ki rémült szívem, legyen még parázs,
mi benne megmarad.

Ilyenkor fenn, az angyaloknak szárnya lebben,
és sietnek felénk a magasból ijedten.
Ide, ahonnan sóhajok szállnak fel a tágas végtelenbe,
s elhoznak hozzám,
hogy amit dühödten kimondtál, ismételd el újra
úgy, hogy nézz a szemembe.

Egy másik életben, egy másik világban
talán szerencsésebb leszek - ha rád találtam.
Talán abban az életben több lesz az irgalom,
ha már kezdetektől mellém rendel téged az angyalom.

Most is angyalok szálltak ide, e szomorú Földre,
hogy el ne váljunk egymástól ostobán, mindörökre.
Mert ahogy álltam dermedten és hitetlenül, átölelt az angyalom.
"Ne félj, ne sírj!" - súgta
"Ez még nem a vége, ígérem, hogy nem hagyom!"

Életünk homokóráján a percek peregnek,
a tovatűnő napok szinte búcsúzásban telnek.
Önámításban, félelemben kavarognak rám zuhanva,
s beissza lelkem, beissza mélyen, gyökeret verve a sötétben,
a tompa zsibbadtságban, mely átjárja testem.
Ó édes angyalom, mondd, miért szerettem?

Talán azért, mert a tiszta fény,
melyet elhoztak nekünk, még romlatlan,
még ott ragyog tündöklőn vágyaink egén.
S ha érzem, lelkedben vihar készülődik, már nem bánom,
én akkor bontok vitorlát a könnyek tengerén.

Mást gondolunk, máshol járunk,
Te távol vagy, én itt vagyok.
De a durva, hangos szavak szakadt
függönyén keresztül még most is hallom,
ahogy nekünk dúdolnak a szelíd angyalok.

S most mégis összetörten, minden ízében meggyötörten,
hívom angyalom, s csak hallgatok valamit várva,
de válasz nem jön a csend szavára.
Pedig kérem, hogy tegyen csodát tépázott szívemmel,
melyben ott ül mélyen a fájdalom.
Bontsd ki lelkem gúzsba kötő görcsét, ahogyan ígérted!
Segíts hát angyalom!

S én próbálok bízni rendületlen,
hogy az élet maga a remény, s ezért nem kegyetlen.
Csupán küzdelem az áhított boldogságért,
vagy éppen azért, hogy legyen vége végre,
s akkor, az utolsó szót, hogy SZERETLEK!
egy angyal keze írja majd az Égre.
Álmodjatok helyettem angyalok,
álmodjátok tovább életem, ha én már nem vagyok!

Két angyal sírt, és sír most is érettünk
az Ég felé, a fájdalmas csendben,
hogy mindig szeressük egymást
egy el nem múló, mégis zaklatott,
könnyes, sajgó szerelemben.

S azért könyörgök, fohászkodom én is,
hogy szálljon újra békesség tomboló szívedre,
s akkor már nem leszünk távol
- még itt, e harag dúlta Földön sem -
a Mennyek honától.