Őszi reggelen rá ébredsz arra
Ami elsárgult soha nem virágzik újra.
Beléd hasít a felismerés váratlan torz lénye, mely a napfelkeltével tisztul át a mélyre ható vègzet....
Öntözheted teheted a fényre
Hamis illúziót keltesz vele érts meg.
Nem hat már rá a legszebb fénysugár
Nem segít az utólsó próbálkozás.
Ilyen ha elfárad a lélek
Ha nem bírja a fájdalmat amely lassan szétszedi a szíved.
Nevethetsz te bármennyit ....,
Ha a szíved darabokra hullik ..
Kevés már a sok szép szó,
A mesés ígéret, a tettek ezer hada...,
Ha lelked nem bírja nem segít
Csak az elengedés szava.
A legnehezebb mosollyal élni
Ha a lelkedet a fajdalom darabokra tépi
Nem érti ezt senki mi játszodik benned.
Egyedül te érzed vércseppjei ízét.
Morzsolja a lelked,marja az ajkad
Csillogó szemedből a könnyet elő elő csalja.
Ártatlan mosolyod mi eddig takarta
Egyre átlátszóbb ,halovány sóhaja.
Engedd el mi tépi a lelked és egy nap
Mosolyod is fényesebb lesz,
S, Könnyed cseppje sem festi az eget
Bíbor vörösből arannyá színezd a napot
Erőssé válsz minden fájdalmas hajnalon
Miközben raebredsz egy fontos dologra
Nem a szavakban kell keresni az igazat
A szem melyen át a lelket kell vizslatni
Abban rejlik minden mi valódi.
Ha csendesen figyelsz szemébe tekintel
Meglátod mi csillog a lelke mèlyèben
E csodás villanás mi felnyitja a szemed
Bearanyozza majd a napod.