Kik csillagként élnek már örök életet,
Itt hagyták szellemük, hogy tovább vigyük őket.
Szobraikkal, képeikkel a múltról mesélnek,
Legbelül a szívem mélyén megőrzőm én Őket.

Elvész az idő itt a végtelen termekben,
Titkokat suttogva időgép viszen.
Lelkem emlék szárnyakon
messzire repül velem,
S az mi elérhetetlen volt, a múlt ködén megpihen.

Múlt illata lengi körbe a termeket,
Színkavalkádot fest vászonra a képzelet.
Képek és szobrok őrzik a feledhetetlen lelkeket,
Szívemben én is igazgyöngyként őrzöm meg őket.

Múltbeli életekről festettek meséket,
Színes palettákra mosolyt és könnyeket.
De már letették ecsetük, hisz hant takarja őket,
Lelkük most szárnyalva az égben fest képeket.

A csodás termekbe egy lépcsősor vezet,
A múlt útján haladva megérint
a szépséges szeretet.
Már tudom hogy örökké tart ez az élet,
Hisz halálunk után is élünk, ha valaki szeretett.

Ez a lépcsősor a Mennyországba vezet,
Szellőként simogat, csendben fogja kezed.
Gyönyörűen mutatja be a sejtelmes létet,
A megállt időben az öröklét felett.

Szeretettel ajánlom mindenkinek, hogy tekintse meg ezt a csodát, és ott legyen a bakancslistás kívánságai között.