\'Ledűlt Hunyaddal a haza védfala!\'
Így zeng hősei közt a diadalmas ősz,
Körültüzelgve bús szemekkel
A had erős fiain, Szilágyi.

\'Ledűlt, s az undok cimbora, láncait
Elszaggatva, kitör szent düledékein,
S habzó agyarral tölti újra
Béhegedett sebeinkre mérgét.

A tiszta ifjak lelke gyanútalan
Hódolt a gonoszok csalfa siralminak,
Kik mind Hunyadnak, mind hazánknak
Békepohárba halált adának.

Ezt nyerte a nagy hős atya, virtusán:
Megkímélte magas szívvel irígyeit,
Öngyermekébe döfte tőrét,
S a cudarok diadalt kacagnak.

Ezt nyerte a mi balga hitünk, midőn
Oly körmökre bizánk a haza zálogit,
Melyekre honnunk vére csorgott,
S hív Hunyadink vasa bélyeget vert.

A cselt utáló így veti gyilkosa
Hálójába magát: így fedi tornyait
Földünkön a bűn, míg Molochnak
Áldozik a nemes önmagával.

A virtus a jók horga, ha céltalan.
Féltünk rossz rokonink véribe' fürdeni,
S a jóknak ártánk: az kegyetlen,
Aki szelíd, mikor ölni szentség.

A százfejű szörny új fejeket terem,
Posványával együtt vesztheti Hercules,
A gaz lenyesve még bujább lesz;
Irtani kell gyökerestűl a bűnt.

Így adta vissza Sylla az életet
Rómának, s így adom vissza hazámnak én.
Vértorral alkot új világot
Sylla-Szilágyi haragja: jertek!\'

[1824 körül]