A poétáról…

Napsütötte udvaron, árnyék... ülök a vén diófa alatt,
Van pennám, meg kiterített papírom, igaz, hogy csak egy falat.
Vakít a szikrázó napfény, agyam jár, zakatol, szülni készül,
Itt az idő, verset kéne rittyentenem innen, úgy emlékül.
*

Öreg diófa.
Élete véges neki.
Bútorasztalos.
*

Hosszan tovább él.
Majd még embert szolgálja.
Deszka erezet.
*

Szép az udvar, rendezett, tyúkok kárálnak, kutyus néha vakkant,
Agyam meg csak erőlködik, remélem a gondolat megfogant.
A papírra leesik egy nagy diófalevél,
Én nézem… ő nekem, utolsó útjáról mesél.
*

A színe csodás,
Sötétes, meleg barna.
Poéta asztal.
*

Fehér márványból
Kalamáris. Fehér toll.
Tinta sötétes…
*

Ilyen asztalnál,
Termékeny tollforgatás…
Olvasó… öröm.
*

Nagy dolgok, ily' melegbe, most valahogy mégsem jutnak eszembe,
De tudom, ebből az öreg fából asztal lesz… az új élete.
Nagy a meleg, elálmosodtam, szundítok egy kicsit,
Hogy ezt leírtam nektek, álmomat vidítja picit.

Vecsés, 2015. április 21. – Kustra Ferenc József - versben és senrjúban… önéletrajzi írás.