Illuminátus

Egy nap arra ébredtem, hogy az éj megtört másnapos arca.
Még delírium alatt hajnalba hasadt akár emlékének mása.
Hányszor szakított már azt a sötét a nappallal mégse látja,
a napra est jön vagy már ki tudja hisz a jó bor is kétfajta.
Vörös. No meg rá a fehér fröccsöt magába elszopogatná,
a kedves, édes, szerelmetes, élet adó fúj! Na de azért inná.

Részegek vagyunk mind. Csak tántorgunk magányos úton,
adjon hát innom mert akkor az éj vörös és újra nő álmom.
Lábra se állnék csak magában ízlik az ital ott a pohárban.
Fetrengenék vagy két három napig. Részegen jó óborban.
Nyomnám a párnákat mert már tudom az álom járó szert,
sokszor megtölteném a poharat ahol fehérben vörös a kert

Na adjon hát egy kortyot a vak is látja, hogy kívánja az én,
holnap marad a fejfájás meg macskajaj de ma még tudja él.
Mért iszol? Mert. Nincs kérdés. Csak hogy hol meg mikor.
Haha nevet az éj nincs is mivel a kivel de aztán el is sikolt.
Ma mienk tele a nap s serlegébe mégis belebukik az égi bor.
Megy minden tovább az útján kik kivel a nap is meg az éj..