Milyen boldog voltam, mikor először megláttalak,
Ősz volt, s a levelek már hulltak a fák alatt,
Mint szorgalmas pókok, álmokat szőttünk szépen,
Gyönyörködtünk egymásban s az őszi napsütésben.

Hogy mellém sodort az élet, milyen jó nekem,
Nélküled boldogtalan lennék, kedvesem,
Árnyék lennék, s fényed kutatnám, hogy lássak,
Életed világosság, nekem is és másnak.

Hogy eljutottunk az első csókig?
Milyen szép, mikor két szív így összefonódik,
Mikor a képzelet álmodja a percet,
Nekem oly szép a vágy, a gondolat, a lelked!

Amikor még csak ébred a remény,
S nem kapja meg a szív, amit remél,
Nekem ez a pillanat a legszebb,
Mikor velem vagy, s mégis a legmesszebb!