Társ nélkül
feszület az arc
és minden gondolat
Golgota

töviskoszorús
fájdalom az út
és földre roggyant
a kereszt

Társ nélkül
minden perc temetés
és minden lépés
gyászmenet

mert bezár
- mint holtat
a koporsó -
az emlékezet

Elmúlik a boldogság, ami felemel,
Elmúlik a fájdalom, ami lever,
Elmúlik a kíváncsiság, ami hajt,
Elmúlik a félelem, ami visszatart.

Elmúlnak a vágyak, amiket érzel,
Elmúlnak az álmok, amiket képzelsz,
Elmúlnak az évek, amiket élsz,
Elmúlnak a gondolatok, amiket remélsz.

Elavulnak a tárgyak, amiket használtál,
Elporladnak ...

Megteremted magadnak,
hogy mindig egyedül lehess,
mégis fáj, hogy csak te vagy
aki látod önmagad.

Az emberek, egy másik
világ részei csupán.
Te ezt nem értheted,
csak ássad vermedet.

Te vágytál erre, neked
kellett a csend,
de mutasd fel hol az alkotás?
Vagy hol van bármi más?

Mid maradt? mit büszkén
adnál a ...

A kezek összeérnek és megérintenek,
Majd elengednek és megütnek

Az ütés a porba taszít, de felállsz
Leporolod a nadrágod-ingujjad és tovább állsz

Keresel egy új kezet, mi megsimogat,
Vigasztal a nehéz idők alatt

Az út mindig nehéz éhesen, szomjazva
Szeretetért koldulni megsavanyodva

Fáradt az ember kimerült és ...

Senki nem látja meg azt aki vagy,
nem magadnak alkottad önmagad,
mégis eltemetnek, pedig meg sem születtél
több akartál lenni, semmivé lettél.

Jobbá akartad tenni a világot,
sírodon hemzsegnek a virágok,
pedig nem hunysz hiszen meg sem születtél,
magad akartál lenni, senkivé lettél.

Sötét ül a tájra,
s nem látok a homályba.
Csak ordít a félelem,
mert tudja nem élhet nélkülem.

Sötét ül a tájra,
s egy farkast hív magányra.
S az üvölt, fájlalja a világot,
Hallgat, mert nem érti mért kiáltott.

Ordít, csak üvölt a félelem,
ordíts csak, üvölts én vérebem!
Üvöltsd a holdra, üvöltsd a ...