Gondolat...
Mily furcsák vagyunk mi emberek
Szavakkal hazudunk ahogy csak lehet.
Mosoly mögé rejtjük a könnyeket
Nincs baj jó vagyunk mondogatjuk ezerszer
S Midőn a fény tova száll....
Másoknak adunk tanácsot kuszán,
Majd állunk balgán a magunk baján
a sötétben keresve az utat , merre tovább...?
Hm...Veled is megtörténik egyszer,
igen mint mindenkivel ....
sírsz, zokogsz némán....
orditanál hogy ez nem lehet..
De nem lehet
Lègy erős !-mondván
Állsz nézel és a lelkedben egy dal szól némán
Monoton lesz a világ fènytelen megkopott tükör ...
Vársz mert csak ezt teheted
A maradék perceket megbecsülve
Nap mint nap felevszed a mosoly álarcát
Hiszen nem mutathatod mennyire fáj
Előtted egy régi perc egy emlék
millió kérdés ,
s lehet, hogy reszkető szivvel,
egy dalt hívnál elő a néma orgonán .
Van mèg remèny nem omolhat össze a világ...