Mennél felnőttebbé is válok, annál inkább tisztellek anyám!
Ki fáradt kezeiddel asztalunkra mindig friss ételt tettél...
Mennél jobban öregszem, számomra egyre nagyobb talány;
Oly sok türelmet a hétköznapokhoz, vajon miből merítettél?

Oly sok erőt, mellyel minden reggel mosolygó arccal,
hajnali robotolás után mégis mindig vidáman ...

Azt hittem könnyebben fog majd menni,
azt, hogy mindig lesz majd valamit tenni...
Ami talán eltereli figyelmemet egy kissé,
bár tudtam az érzést nem teheti semmisé.

Nem értem meg, hogy téged nem érdekel,
hogy szavaim már többé soha nem érhet el...
Most életem talán legnehezebb időszakában,
egyedül ülök az üres, magányos ...

Éhező lelkemnek morzsát dobsz,
érzékeim zálogát kezembe helyezve,
egy kicsit mindig lelkemből lopsz,
egy darabját mindig lefelezve.

Míg egy napon nem marad semmi,
s mikor nálad újra itt leszek,
nem lesz majd itt senki,
s akkor nem tudom mit teszek.

Egy darabot mindig belőlem kiragadsz,
egy darabot mindig magadhoz veszel,
mindig mikor ...

Miért hiszed azt, hogy büntetlenül meg teheted,
elszórva a remény magját még vissza veheted.
A boldogságnak kósza gondolatát elhintve,
saját játékodban a másik érzéseire legyintve.

Miért hiszed, hogy nem változtattál rajta,
hogy életét tovább majd ugyanúgy folytatja.
Miért nem értik meg soha azt: Ne ígérjenek!
Hasztalan miattuk mások ne ...

Mond ki törli el a könnyeket szemeidből,
lelked gyöngyöző izzadságát arcodon,
ki ragadja majd ki remegő kezeidből,
azt a szert mi látszólag segít harcodon.

Ki lesz olyan merész annyira bátor,
körülötted lesz-e majd egy olyan valaki,
ki lesz elég erkölcsös és nem marad távol,
kiben talán majd megszólal valami.

Hová tűnt az a ...

Megfagyott jégvirágok lepik el a zord szürke utat,
csend borul ránk némán a tél felé mutat.
Későn jön a hajnal, magára oly sokat várat,
akár az első randin ki ígéretekkel áltat.

Végül eljön de már túl későn... Minden megfagyott,
ablakainkon a jég zord, kusza nyomokat hagyott.
És minden meghal... Nem mozdul semmi sem többé,
jéggel ...