Göröngyös volt biza
az idevezető út,
volt benne tenger,
de nem volt Ibiza.

Gyakran megállt a kerék,
míg idáig elértem,
nem értem
én szóltam, hogy mennék.

Sok szürke állomás,
motel szobák,
mogorva mosoly
és semmi más.

Illúzió egy zsákkal,
délibáb, ábránd s
egy görbe tükör,
akár egy gyászdal.

És eljutám idáig,
életem derekán,
zord erdőben
egy titkos tisztásig.

Hol csak patak csobogása
veri fel a csendet,
és szíved lett
szívemnek kalodája.

Édes kis csapdádból
szökni nem kívánék,
inkább harapnék
édeni almádból.

Mit nyújtasz nekem,
míg tekereg a kígyó,
énnekem így jó,
csak maradj velem!