Aréna az élet, cirkuszi porond,
Csekély a jó fej és oly sok a bolond.
Válladról szökkennek az ugró deszkára,
Téged pedig tolnak a sorban leghátra.

A lengő trapézon az ugrás halálos,
Nap min nap megteszi az, aki családos.
Ki a havi keveset beosztani kényszerül,
Mennyire sikerül, a hó végén kiderül.

Pojácák, bohócok könnyező álarca,
Az embert a rendszer madzagon rángatja.
Nevess akkor is, ha sírni van kedved,
Evező lapátként használd a nyelved.

Az idomár kezében csípős az ostor,
Hogy beálljunk a sorba pattog is sokszor.
Falatkákért cserébe lemegyünk kutyába,
Nem érdekel senkit, mi lesz majd utána.

Futnak a paripák a porondon körbe,
A parádé után nem nézünk tükörbe.
A kockacukorkáért kétlábra is állunk,
Nem vesszük észre, hogy csorog a nyálunk.

Fehér kendőből galambot varázsol,
Fekete bot lesz a piros virágból,
Nyulat húz ki a kalapból a bűvész.
Lenyúlja a pénzed az élet a nagy művész.

Mire feleszmélsz már eltűnt a sátor,
Pedig vigyáztál, mint kondára a pásztor.
A hűlt helyén csak a fűrészpor marad,
A pénzedért bohócnak érezheted magad.

Aréna az élet, cirkuszi porond,
Kevés az értelem, zörög a kolomp.
Válladról szökkennek az ugró deszkára,
Téged pedig tolnak a sorban leghátra.