Hova rohantok, ti napjai az évnek?
Lassítsunk, hisz nem lóverseny az élet!
Mit türelmetlen sürgettem ifjú koromban,
Két lábbal nyomnám már a féket.

Míg szilaj, fiatal a zabolátlan kor,
Nem sokat törődik a lagymatag ősszel.
Két marékkal szórja az élvezet perceit,
Habzsolja az életet fellengzős gőggel.

Hanem mikor először roppan a gerinc,
Sajdul a derék vagy reccsen a váll,
A hajnal magányában kapunk fejünkhöz,
Hogy a fiatalság varázsa gyorsan elszáll.

Jó lett volna beosztani a csillogó érméket,
Félre is tenni a szűkösebb napokra.
Hagyni a tortából, az édes mézből,
Nem mindet befalni kevélyen csapongva.

Most pedig bánattal nézünk a tükörbe,
Ismeretlen arcok bámulnak ránk vissza.
Felvillan fejünkben az idősek intelme,
Világos lett hirtelen a múló élet titka.

Hova rohantok, ti napjai az évnek?
Álljunk meg egy picit, nem múlhat az élet!
Fordítsuk vissza a létünk kerekét,
Nyomnám most már két lábbal a féket.