Egy gondolat született
a kalapom alatt,
cikázva futott
át testemen.
Mire végigért
szenvedéllyé dagadt,
vágy és sóvárgásként
nyomaszt most szűntelen.

Megélni a világnak
minden jószándékát,
összegyűjteni, talán
lenne egy kosárral.
Csokorba kötni
az emberek méltóságát,
versbe foglalni
egy poéta tollával.

Balsor és bánat ellen
mi sújtja az embert,
mindent leigázó
szörnyű hatalom.
A tollam adjon
a kezünkbe fegyvert
sugározzon erőt
az ostromlott falakon.

Fogjon össze
a világ jósága,
vezesse kezünk
Isteni sugallat,
legyen a hit
lelkünk nagysága,
kapjon a szívünk
mennyei hatalmat!

Vegyük fel a harcot
a gonosz eszmével,
küzdjünk hősként
harcoknak mezején!
Győzzük le a harsogót
lelkünknek csendjével,
ragyogjon csillagunk
a zenit tetején!

Lássa meg mindenki
mennyit ér az ember,
ha felveszi a harcot
a pokol tüzével!
Érezze a világ, a
tollunk egy fegyver,
ha meg van toldva
szívünknek hevével!