Mint csillogó kristálygömb, csapódik a falhoz,
Szikrára hullik legféltettebb álmunk.
Remegő ujjakkal gyűjtém csillámát,
Gyönyörű álom, miben a csillagokig szálltunk.

Tűhegyes szilánkok ujjamba fúródtak,
Véres valóság, mit tenyeremben tartok.
Szememből könnyek indulnak délnek,
Mossák sebeim, mit okoztak karcok.

Szivárvány gömbként, buborék illúzió,
Védelmezőn tápláltalak éltető reménnyel.
Könnyű fuvallat játéka rabol el,
Szomorún vágyom rád lelkemnek hegével.

Kérdőn tekintek kísérő angyalomra,
Ennyi volt megírva a mennyei könyvben?
Mivé lett a féltett, tündöklő álomkép?
Káprázatos világ omladozik bennem.

Azóta is szűntelen keresem a víziót,
Hogy bekötöd sebeim hófehér gyolccsal.
Letörlöd könnyeim borús arcomról,
Ápolod a bánatom mézédes csókkal.