Agónia

Úgy elmennék,
De öl a vágy,
Hogy lássam,
Milyen nélkülem a világ

Hallanom kell,
Ahogy távolodok,
Az elhaló zokogást,
Mely újra-újra feltör,
Hisz annyira fáj a gyász

Lenne egy test,
Ki remegve állna koporsómnál?
Egy lélek, ki elkísérne
Utamon, ha képes lenne rá?

Fejemet kezembe temetem,
Sajnálom, szégyellem,
Oly nagyon szomjazom
A keserves könnyekre

De ki törölgetné kisírt szemeit,
Várva a búcsúcsókra,
Ha nem ismertem életemben
A szerelmet?

Miért vágyok egy bódító nézésre?
Egy csábító
Kábító
Mámorító érintésre?
Mely marasztalna...
Menni szeretnék,
De nem vagyok rá képes,
Mert senki sem hiányolna

Ki szeretnék lépni testemből
Nézni, ahogy lezuhan a föld pereméről
Eldobni messze-messze a lelkem
És veszettül rohanni nélküle a semmibe
Nevetni, mikor véresre vernek
Isten színe előtt a kárhozott emlékek
De nem tehetem...
Amíg nem érzem,
Hogy valaki
Üres lenne nélkülem

Vége van már?
Nem bírom tovább!
Kérlek, szeress!
Hajnalig rángasd élettelen testem!
Könyörögj hited istenéhez!
Könnyeiddel tisztítsd meg szennyezett lényem!
Zokogj!
Öltöztesd életed feketébe értem!
Gyötörjön az emlékem!
Sirass, hogy szabad lehessek!
Gyászolj, hogy meghalhassak!
Szeress, hogy elmehessek!

Hadd lopjam el szerelmes csókodat!
Pillanatra csukod le szemed,
Szívembe zártam, keresheted
Engedd, hogy elraboljam
Ártatlan, baráti mosolyod!
Veregess hátba büszkén,
Mint rég nem látott rokon!
Nem számít, csak szeress!
Szeress, hogy elmehessek!