Sokszor érzem: magam vagyok!
Mint piciny csepp a tengerben,
porszem a tomboló szélben, mint
elhagyott bőrönd a kihalt állomáson.
Világtalan utazó ki helyét nem leli
járok a Sors akarta útján,
de bármerre menvén csak sötétség
és néma csend fogad.

Nincs Nap, nincsenek fények
búsak, komorak a tájak,
hol kígyók, s alantas férgek marnak
ők kik másokból élnek, akár a vérszívó piócák.

Apró reménysugár hajtja szívemet,
bízva abban, hogy valaki vár.
Vár az út mentén, s egyszer csak
szótlanul odaköszön, akár a kinyíló napsugár.