Csillogott a csillag ott
s mert agglegény regények
nem írodtak, hisz a vének
kimondani féltek,
hatalmasat billent és leborult,
az idők közé szorult.

Mi helyette jött, bármi más
hangos krónikás, nem kvalitás,
mi mellkasomba szúr,
hűvös fák árnyéka mögött
bírósági házban, lázban
tönkretett megújulás.

Újra, ha indulnánk is botlanánk,
mert ősi idők csökevénye,
mint gyógyszerek vénye
kiírva, testeket borítva
keményfa kéreg, de lelkünkben
rágott féreg.

Mit ér évtizednyi győzelem,
vélem, hisz lélekbe látok,
amit már időtlen észlelek urán,
ott fura sámán adta rátok,
gyötri fiaid, ó magyar,
a turáni átok.