Manapság olyan a világ, hogy ki-, és megkopott az a mosolyság!
Kopott, rajta mosolysággal járni… emberek nem fognak imádni…
Kopott mosolyon, mögött azért mélázgatok, sőt elgondolkozok!

Van még, hogy hallgatom a szívem dobbanását, hallom kutyák ugatását…
Közben fölmerülnek benne régi emlékek, miket meséltek a vének…
Ha rám süt a nap, az segít a lelkemen, gondolatom előre megyen.

Ezt a félszegséget nem én csinálom, de a környezetem… éppen ezért nem imádom.
Le vagyok lassulva is, kevés a hajtóerő, pedig mennyi volt bennem az őserő?!
Olyasmi vagyok, mint ki repülővel lezuhant, de szerencsére még nem várja a hant…

Lennék én
Más, de vajh’ hogyan?
Arcvesztés?

Vecsés, 2016. június 2. - Kustra Ferenc József