Megálmodtalak, s az éjszaka elmúlt,
napsugár szökött be ablakomon,
emléked gyűrött paplanomon
parázsló szívemben felgyúlt.

S mintha szárnyakat kaptam volna,
a szerelem úgy vonzott magához,
mint levél ragaszkodik a faághoz,
hozzád tapadtam szerelmi hívószóra.

S fentről, mintha égi manna hullna,
aztán meg mintha a Niagara zúgna,
erővel és mégis gyengéden ült szívemen.

Könnyedén, ahogy egy lepke száll,
feléd kibomló gondolataim kószál,
emlékeztetve, milyen gyönyörű a szerelem!