Az ördög kezében meghalni,
A rideg télbe széjjel fagyni,
A testemen átjárva az illatod
A mező közepén tán rád találok.

Angyalok zuhannak, madarak repkednek.
Árva galamb szárnyaidat nem bontottad meg.
Csillagok után kutakodok Te érted,
Hiszen egyértelmű hogy mi az én életem.

Az ördög kezében megpihenni,
Pokoli tűz szétég, s várva várni
a megnyugvást. a pihentető szagokat,
S szemeidben látom a reményeidet, drága.

Fényes utcákon sehol se látni Téged,
Utánad megyek, szaladok és kereslek.
Bokron-fagyba: őszinte vallomáson
mely kötelez egy életre és egy halálon.

Az ördög kezében megkeresni,
Egyáltalán válaszra méltatni:
„Mégis egy állandó napom annak közelében,
Hogy nem találok rá, akire rég óta szerettem.

Nincs remény abban, hogy igaz lesz ez,
Nincs megpihenésem abban, hogy megkeressem.
Nem lehet ennyire fájó, hogy csak szerencsétlenkedek,
Egy életen át, amely ez mindennap átölelt.”

Az ördög kezében keresni,
A múltbéli hibáit és annak érveit.
Nincs mentség rá, hogy elrontottad
Azzal, hogy nem hallgattál a szép szóra.

Őszi szél, zivatar fenyegeti elmémet.
Indító nyomokat keresvén, ezt megértem.
Pokollá égetni a múltat, amiben beleestem,
S keressem még azt az egyetlenemet.

Az ördög kezeiben felé nyitni,
A hulló angyalokat megtalálni.
Hullócsillagként szállni az égen és életen át,
Komor kedv sújtja minden próbálkozást.

Elindulok messze, jeges eső ver agyon
Dideregve, álmokfutásba jöhetsz nagyon.
Létem már egy fá-é, mely életben tartott
Egyszer én is egyhamar, majd kimúlok.

Az ördög kezében fájdalmat érezni,
S azt érezteti, hogy ennek most kell elmúlni.
Bántó és haragtartó modór üldözz elfele,
Nem lehet örökkéválósag a szerelem.

„Egy lány gondolhatja magában, amint
Vérző szíve gyengül, te teheted szebbé napjait.
Beleérezni fájdalmait, amint a tested jóváhagy,
Beletörődni abban, hogy ez mégis meddig tart.”

13. Az ördög kezén csikarások, sárnyomok,
Beledúl az életbe igazán, amiért meghajol.
Gondolatai, mint egy szál harangvirág szirmai.
Balta, fejsze és egyéb: ezt nem lehet kihagyni.

Megöli a bánat, a kín keserédes emlék
Beletörödik abban, hogy ő már egy semmiség.
Puszta kezei hasonlóak egy vékony réteghez,
Amely csak ölelt, de nem egy hosszú életre.

Az ördög kezeiben maroknyi halomkés,
Tudja, ő azt, hogy ez már nem lehet szép.
Az ördöggel szeretném átélni az egészet,
S amint megteszi: az ördög maga én leszek.

Saját lábaim már térdre rongynak,
Sajog a testem, a lelkem, tovább nem bírnak.
Egyszer megkívánom az utolsó szerelmet,
Nem bújok ki a bőrömből, soha és soha sem.

Szeretném az ördög kezeit megvédeni,
Azzal, hogy ott vagyok mikor kellenék neki.
Támasza leszek, azzal, hogy örökké ott leszek,
S egy lelkitárs: mi bántja a szegénykémnek.

Távol keleten vagy nyugaton indulsz,
Látni téged, ahogyan a karomba megindulsz.
Szorosan ölelve téged, mint az ördögöt:
Bármikor itt vagyok neked, veled teljes öröm.

Egy nap, mely távolabbra kerülsz
Tőlem és érzem, hogy mélyebbre menekülsz.
Nem vagyok olyan társ, amire mindenki vágyott.
Sajnálom, megtettem amit lehetett s várom.

Várom, ahogyan az ördög keze átölel...
Bárcsak te lennél az, amiért érdemes.
Az ördög lehetnél egyszer te, egyszer én
Hogy a könnyeinket egyszerre elhullajsuk még.