Rózsám, mint minden egyszeri alkalom:
Gondolataim a mennyekbe, mint az alkohol.
Széjjel lázítja a szerelmet, mely örökké tart:
Minden vágyam, hogy a kezedet fogjam.

Rózsám, én szeretlek: nem tudom tagadni,
Lehozom a világról alkotott képeket, s hagyni.
Levágom ezerféle módon az utadat,
Szemembe nézz, s egyből megtartom holtodat.

Rózsám, mindenhogy fáj a fújó szembeszél.
Rámragad a nevem, a sok féle emlék.
S mely megszeretni halálodat s életed:
Egy kőbe vésem fel a ragyogó neved.

Rózsám, az arcom nem tőled lett üres:
Épp az ellentetje: boldogsággal lett tele.
Nem fogom átkokat szórni te rád, kedvesem:
Légy szabad, legyen élhető életed életemmel.

5. Rózsám, nélküled a híd összeomlik.
Havas esőket képezve, a lábam eltörik.
Bomladozik bennem egy furcsa gondolat,
Árvíz helyett most jöjjön el a hullócsillag.

Rózsám, kinek leszegetném sebeimet.
Nem mutatnám, milyen bántalmak értek.
S ezer napba is telljen, hogy lehelljek egyet:
Megvárom, hogy az enyém legyen kegye.

7. Rózsám! leszedegetem neked szirmaidat,
Hagyd csodáljam meg teljes alakodat.
Erdőtűzben átrohanok, szaladok oly messzire:
Csak hogy a nevedet leírjam a fa kérgére.

Rózsám, tele van a sötét égbolt
Sok ragyogó csillaggal, azt neked felhozom.
Szüntesse meg minden bűntudatodat, az
Mely rád tapadtak és elhanyagolnak.

Rózsám! megvédelek én érted bármitől:
Zúgjon az ónos eső, a vándorló mennydörög,
a szabad lelki szelek, a harmattá vert moha:
Ott vagyok, védem pajzsod buráját tán csak.

Rózsám! szedj le a fa árbocról engem,
Szeretlek, tagadni nem tudom még sohasem.
Örökké a szívembe bújtattad a szívedet,
Lehet hogy nem szeretsz: de bármikor ott leszek.