Legyen köztünk vége
Nem nézek rád többet
Felejtsük mi történt
s ne ejtsünk több könnyet

Felejtsük az emléket
felejtsük az éjszakát
Felejtsük az első csókot,
mikor megváltozott a világ

felejtsük a sok hibát
felejtsünk el mindent
felejtsük hogy léteztünk,
mint két ember egy szívben

Te istentelen angyal, mondj mesét nekem,
Had repüljön elmém messzi földeken.
Regéld el, hogy máshol boldogabb vagyok,
Dalold el, hogy izzanak a messzi csillagok.
Énekeld, hogy vár rám egy vidám, szép jövő,
Hogy egy messzi parton ott áll egy ősi kikötő,
Hogy vár rám ott egy hajó, mi távolba röpít,
s fejemből minden rémálmot lassan kipenderít.

Sötétben várni világok halálát,
Csendben megölni sötétlő virágát.
félve remegni egy gyertya tüzénél,
ha tehetnéd, te mégis mi mindent remélnél?

lennél-e ostroma lidércek várának?
lennél-e gyilkosa felszínes álcáknak?
Letépnéd-e leplét a szenvedő halottnak?
mutatnád-e sebzett lelked, ordító fagyoknak?

Azt hiszem nem ...

Talán attól félsz elveszted újra
s hogy férged lelkedbe fúrja magát
és érezheted megint az élet fémes szagát.
De ha elveszted is talán nem örökre,
s fájdalmad eláshatod az egyik gödörbe,
mit gyűlölt férged vájt kőkemény bőrödbe.

Ott hagyhatod megrohadni
ha végképp nem tudod megragadni,
hogy húsod rejtekében
lelkedbe dögevő ...

Nincs rosszabb érzés a fájdalomnál.
Inkább az egész életet átdalolnám,
Csak ne éreznék ilyet ismét- újra,
Mely a szívemet sanyarúan kicsavarja.
Mintha szikét döftek volna belém!
A fájdalom mindenkit elér,
Akármennyire menekülsz, neki nem elég.
Ő széttipor minden boldogságot,
Helyére hoz sok szomorúságot.
El kell fogadni ő a ...

Már megint valami félelem
ténfereg a szívemen,
most újra a fájdalom
nehezedik a vállamon.

Kéretlen előkerül,
kérdezetlenül leül,
hogy nyomjon itt belül
megemésztetlenül.