Bánatból, ha tükörarc felragyog,
szaladnak kis fénylábú csillagok
eléd, s paradox rabőrződ az ég,
míg csodálod a Szépség Börtönét.

A Bánat olykor embertestet ölt,
s érzi mit az időtől örökölt.
Kezében holnap botjával kopog, -
s előtte szívszorító holnapok.

A Bánat olykor kíváncsi magány,
benézeget a házak ...

Poémák hada lepte el eszem
Múzsám röptette képzeletem
Nem fáj többé rád gondolnom
Az idő begyógyította bánatom

Egy emlék, fénykép vagy csupán
Elmém mélyének fojtott koncán
Emlékemnek Te voltál kedves
S szívemnek igazán tökéletes

Tíz méter és tíz év köztünk
Egy gondolat volt mit űztünk
Vagyis csak én voltam az ...

Barátok voltunk, egymásnak a legjobbak,
De az érzelmek bekavartak.
Fiú és lány között barátság,
Elrontani nagy butaság.
De nem tudtam mit tenni,
Először éreztem milyen szerelmesnek lenni.

Te nem tudtad mit érzel,
Tele voltál rengeteg érzéssel.
De már semmi sem lesz a régi,
A barátságunknak már biztosan annyi.
Egy csók volt, csak ...

Mi igazán fáj: a széttört varázslat,
amely egész volt, s többé nem lehet.
Darabkáit a szél sötétbe fújja,
s visszakoldulja az emlékezet.

Koldulom én is, de velük mit érek?
Megperdülnek gerle-búgócsigák
zöld tornyokon és hangjuk hull a kékre:
mit ér-mit ér-mondd, mit ér a világ?!

Tényleg: mit ér? Tudjuk, de nem akarjuk ...

Siri csend, mi uralja a temetőt.
Lassú lábnyomom, halk szó, döbbenet
a szívemben, belefúródva cseppenként
fájdalmam adagolom percekbe, lakóként.

Sir-halom nehéz fala közt bölcsője
Isten tenyere, párnája a keresztje.
Szorítom a fejfát, míg tenyeremben
könnyeim nem tündököl vérezve.

A csendben röppenő hang fülembe lép.
Madarak zaja ...

Zokog az őszi eső.

Elnémult a temető.

Szívem hangja trappol már

fel a kereszt fejfáján.



Elázva, fájdalomban

lépdel már bánatosan

a meggörbült szempillám,

könnyeimnek panaszán.



Sóhajom már nem érzem

mint szorítom keresztem,

mert ajkam csüng a csendben,

nevét kiáltom az ...