Búcsú pillanat ez most.
Drága jó Nagymamát Charon ladikja
Viszi már Styx vizén a sötét Hádeszba.
Óh, hányszor hurcolta kezébe lámpáját,
Míg fáradtan vonszolva csoszogta fájdalmát!
Ilyenkor elnéztem, s nem hittem sosem,
Hogy jön még oly idő, amikor elvesztem.
Félhomályos szobájában ágyához odaért,
Kibontotta haját, s ...

Csókom hagyom a kezem ráncán.
Megdermedt a perc mozdulatán.
Fehér fátyol borítja arcod,
megáll az idő, s a mosolyod.

Szívem összeszorul torkomban.
Lüktet a testem fájdalmában...
Ordít lelkemig, hogy senki ne hallja,
s kezem kihűlt kezedet tartja.

Életed útját a halál karma
megfojtva a kezembe adta.
Hadd lássam, hogy már nincs ...

Szentképekről ideszöktek a felhők,
s az ablakban fehér romantikájuk.
Itt csillogtatják ájtatos ezüstjük,
majd fenyegető szürke jön utánuk.
A Duna lent, lomha, felszíne, s mélye,
mint annyiszor, mindenbe belenyugvó.
Látszat csupán megfontolt bölcsessége,
s közönnyel hull rá megtévedt harangszó.
A Nagy Bábjáték mindenütt hasonló,
s most ...

Tény: kifosztottak minden oldalon.
Idősíkom lassanként elhagyom.
Lökdös a szél ingó lépcsőkön át.
Szemem figyel, benne szomorúság.

Szemem figyel, és szemem figyelem.
Figyelő szív suhan át szívemen.
Lélek figyel testet, lelket a test.
Akiben szív van, mindig rajtaveszt?

Gondolat, vers más világot teremt?
Vagy világot figyel, ...

Távozó télnek búcsúszót kiáltott
a hóvirág, s földből felhozott álmot
kínált szirmain rigóhangos égnek.
Rügyek csodáltak felhőcsend fehéret.

A tájat jártam, elbúsult varázsló,
mert jól tudtam: tavaszi lélekzászló
lobog, ellobban, múló minden ének, -
Szépségről csak pár fénypercig mesélhet.

Egy nyúl futott, vitte négylábú ...

A nyár szép emlékét,és mindent,ami él
Mindent széthord a januári szél

Éppen úgy süvít,mozog,sistereg
Mint azok a nyüzsgő embertömegek
Az ég kék,még mindig kék
De a széltől kifakul az égszínkék

Szürke már a város,talán az ország is
Szürkébe öltözött még az iskolánk is
Szél süvít már felénk minden írányból
Mintha ...