Ülök a tv előtt s nézem hasztalan.
Mit is csináljak? Unom magam!
Nem jut eszembe most semmi, semmi ami jó,
kivagyok teljesen, hát ez borzasztó.

Ahogyan ülök a kanapén peckesen,
egyszercsak magától megmozdul jobb kezem.
Megmozdul magától az aranyos drága,
ő az kivel imádom magamat máma.

Mert imádom mindennap magamat hevesen,
itt van a jobb kezem s nem kell már senkisem.
Ő vele élem már mindennap életem,
ő segít én nekem, ő az ki kell nekem.

Vele szórakozom, kelek és fekszek,
kár, hogy fárasztó mindkét kezemnek.
Hisz kinek nem fárasztó állandóan a kézbe,
távkapcsolóval aludni a filmet megnézve.

Mert róla szól e vers, ő az kit kézbeveszek,
a távkapcsoló ki mindennap segíti életemet.
Segít szórakozni, segíti életem,
a kanapén pihenve segíti kényelmem.

Vagy, Te másra gondoltál tán, e vers kezdetén?
Mert csillogó szemedben igen csak látom én!
Szégyeld el magadat, ha most ezt olvasod!
Mit képzelsz ki vagyok? Akár mit leírok?

Na, jól van lezárom e verset már lassan,
amire gondoltál, lehet mégis az van?