Szeretem szád kesernyés szögletét
s szemed, e kis csatot, mely tünékeny
békéjű, boltos homlokod tövében
úgy csillog, mint zöldes csillagkerék,

és csipkésen hunyorgó, sose tétlen
pilláid, s mosolyod, mikor a lég
sok százezer volttól izzítva ég,
s a lázongó vér fellobog sötéten.

És szeretem hosszúra nyúlt, derűs
álmod s a sóhajt, mely kíséri halkan,
mély álmod, melyet csókom messze űz,
mikor szorosra zárt ajkadra ajkam

áttetsző szirmú nagy rózsát harap
- mely eltűnik, mikor felkél a nap.