Nagycsütörtök napján, egy nagy setét flotta,
Sok, posztós hajóval, királyunkat hozza.
A bécsi palota ravatal-terméből...
Nyög a széles Duna, e gyászos terhétől.

Lassú méltósággal, oly korom-sötéten,
Mintha minden csillag kihunyna az égen.
Így megy a koporsó Bécs-várból Budára,
Mintha mindenségnek lenne holt királya.

Both Gáspár szeméből csorognak a könnyek,
A főudvarmesternek többé nem lesz ünnep!
Folyam még nem vala ily bús, ilyen sötét,
Hogyha ember lenne, levenné fövegét...

Ötven hajó kísér, nagy jó urunk, Mátyás,
Rajta rí udvarod, nincs benne hiányzás!
Fekete posztóba súlyosan burkolván,
Tevéled hazatér, mind a magyar kormány.

Dévénytől Budáig gyászoló nép jajgat,
Oda Mátyás király, jajj, jajj, a magyarnak!
Mennyi bánat könnye hull parti fövenyre,
Tán kiönt a folyam, nem bírja el medre?

Corvin János herceg, sírhat is kegyelmed!
Apja árnyéka csak, e királyi gyermek...
Néked trónra jutni nincsen sok alapod,
Szegény országunkkal leáldozott napod...!

Nagy, fekete flotta, ősi magyar vízen,
Súlyos terhet viszen, fájó terhet viszen!
Ötven hajó úszik, gyászos méltósággal.
Hunyadi Mátyással, a halott királlyal...

Debrecen, 2007. 05. 16.