Lilla pillái lecsukódnak lám,
ímé, még hű kebelben él e kép.
Illanj éber lét, álmodozz leány!
Öröklét költőjét, szereted e még?

Őrizé neved, idők bércein,
lényed bevésvén, bús emlék gyanánt.
Könnye, mint pergő esőcsepp, s kövér.
Halált nem ismer, lényed zöld palánt.

Vágyaknak kútját, újon megnyitá,
egy zsenge hajtás, titkon már remél.
Csalfa ám nem lész, benned rejtezőn,
s tükör gyanánt -, az ő szerelme él!

Lilla, nyisd pillád, poétádra nézz!
Tekintete mily, mély távolba tart.
Babérkoszorú bús fején a lét,
mindent átható szerelmet akart!

Tiéd örökkön lángoló szíve,
s idők tengerén, jó széllel halad.
Mert a partokon, bátran köt ki ő,
ott már téged lát pillái alatt!

Debrecen, 2008. 06. 26.